Archívum


2019

 


 

 


2018




Kohán György emlékkiállítás nyílik az Újbástya Rendezvénycentrumban


A Sárospataki Képtár és a gyulai Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.
szeretettel meghívja önt és barátait, az Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György kiállító termébe (Sárospatak, Szent Erzsébet út 3.)
Kohán György
(1910-1966)
emlékkiállításának megnyitójára.

A megjelenteket köszönti:
Dombi Ildikó
az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

A kiállítást megnyitja:
Árpási Zoltán
újságíró

A megnyitó ideje:
2018. november 15., 17 óra.

A megnyitón közreműködnek a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai.
A kiállítás megtekinthető november 15-től december 20-ig, hétfőtől péntekig 8-tól 19-ig, szombaton 9-től 12-ig.


Az eseményhez készült plakát itt megtekinthető!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!







2018. november


"MAI NAGYBÁNYAIAK"
kortárs nagybányai magyar képzőművészek bemutatkozása
a ZEMPLÉNI FESZTIVÁLON


Az események időrendben:

Kása Dávid
szobrászművész kiállításának megnyitója

-Sárospatak, Szent Erzsébet Ház-
2018.08.10-én, pénteken 14 órakor




Les Pál
festőművész kiállításának megnyitója

-Sárospatak, Újbástya Rendezvénycentrum-
2018.08.10-én, pénteken 17 órakor




Dudás Gyula
festőművész emlékkiállításának megnyitója

-Sátoraljaújhely, PIM Kazinczy Ferenc Múzeum-
2018.08.11-én, szombaton 14 órakor




Győri Sánta Kinga
festőművész kiállításának megnyitója

-Sárospatak, A Művelődés Háza és Könyvtára-
2018.08.11-én, szombaton 17 órakor




Nagybányai Szántó Andreasz
festő- és grafikusművész kiállításának megnyitója

-Tokaj, Paulay Ede Színház Galéria-
2018.08.12-én, vasárnap 14 órakor




Kovács Bertalan
festőművész kiállításának megnyitója

-Szerencs, Zempléni Múzeum-
2018.08.12-én, vasárnap 17 órakor





Az eseményhez készült katalógus itt megtekinthető!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



2018. július


Múzeumok Éjszakája


2018. június 23. Múzeumok Éjszakája a Sárospataki Képtárban és a Szent Erzsébet Házban

Szent Erzsébet Ház (Szent Erzsébet u. 13.)
18:00 Dalkaland. Novák Zoltán zenész műsora gyerekeknek a Szent Erzsébet Ház udvarán.
18.30 Volt egyszer egy iskola. Nosztalgiaséta a Szent Erzsébet Házban (az egykori Zrínyi Ilona, később Esze Tamás Általános Iskola épületében) Kőszeginé Tóth Judit vezetésével. Mindenkit szeretettel várunk, aki egykor itt tanult.
19.30 Régi és új miseruha készletek a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjteményben. A gyűjteményi anyagot bemutatja Rákossy Anna művészettörténész.
20.30 Volt egyszer egy iskola. Nosztalgiaséta a Szent Erzsébet Házban (az egykori Zrínyi Ilona, később Esze Tamás Általános Iskola épületében) Kőszeginé Tóth Judit vezetésével. Mindenkit szeretettel várunk, aki egykor itt tanult.
21.30 Régi és új miseruha készletek a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjteményben. A gyűjteményi anyagot bemutatja Rákossy Anna művészettörténész.

Sárospataki Képtár (Szent Erzsébet u. 14.)
18.00 Tárlatvezetés borkóstolással - a tokaji Ászok Borház boraival
19.00 Papírszínház - mesék gyerekeknek és felnőtteknek - Lapis-Lovas Anett előadása
20.00 Szobrászat és irodalom - irodalmi összeállítás régimódi történetmeséléssel Andrássy Kurta János szobrainak apropóján, közreműködik: Andrási Bálint a művész fia és Tallárom Réka
21.00 Tárlatvezetés borkóstolással - a tokaji Ászok Borház borai
22.00 Szobrászat és irodalom - irodalmi összeállítás régimódi történetmeséléssel Andrássy Kurta János szobrainak apropóján, közreműködik: Andrási Bálint a művész fia és Tallárom Réka

Folyamatos programok:
Foglalkozások gyerekeknek, felnőtteknek: drukkolás, keresztszemes hímzés, levendulabuzogány készítés, rózsa hajtogatás Kézműves foglalkozások, feLugossy László rövidfilmjeinek vetítése.

Kvízjáték 18-tól 22.30-ig a két múzeum műtárgyainak ismeretéből.
Fődíj: 2 személyes vacsora a Vár Vendéglőben,
további díjak: mozijegyek, borválogatás csomag, Szent Erzsébet művészeti album.
Sorsolás 23.00-kor a Képtárban.


Az eseményhez készült plakát itt megtekinthető!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



2018. június


Patak P'art Minifeszt


További részletek az esemény facebook oldalán!

Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!


















2018. május


MÁR LEHET JELENTKEZNI A SÁROSPATAKI KÉPTÁR „MÚZEUMI NAP(KÖZI)” CÍMŰ PROGRAMJÁRA


A helyszín: Sárospataki Képtár, Szent Erzsébet u. 14.

Időtartam:
2018. június 25. (hétfő) – július 29. (péntek) alsó tagozatosok

2018. július 2. (hétfő) – július 6. (péntek) felső tagozatosok

Részvételi díj: 18.000 Ft/fő.


Előjelentkezni itt lehet!
















2018. április


2017




Bemutatkozik a P'ART Műhely


Kiállítás nyílik 2017. november 20-án 17-órától az Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György Kiállítótermében.

A Magyar Festészet Napjához szorosan kapcsolódó rendezvényen bemutatkozik a P'ART Műhely, melynek tagjai: Fazekas Balogh István, feLugossy László, Molnár Irén, Lenkey-Tóth Péter, Sándor Zsuzsa, Stark István.

A kiállítás megtekinthető: december 10-ig.


Az eseményhez készült meghívó itt megtekinthető!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!










2017. október


"A Sárospataki Képtár rejtett kincsei" címmel kiállítás nyílik A Művelődés Háza és Könyvtárában


Rendhagyó módon nyílik meg a Magyar Festészet Napjához kapcsolódó kiállítás, ugyan is elismert képzőművészek személyes élményük alapján fognak beszélni a kiállított képekről, illetve az őket alkotó mesterekről.
Az alkotások jórész ismeretlenek lehetnek a nagyközönség számára, kiállításukra eddig nem volt lehetőség.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Megnyitó: 2017. október 16. 17 óra.

Megtekinthető: 2017. november 3-ig. Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!








2017. október


Domján József kiállítás nyílik Gyulán


Újabb Domján kiállítást rendezünk az Amerikai Magyar Múzeummal közösen. Ezúttal A gyulai Kohán Képtárban.

Megnyitó: 2017 szeptember 28. (csütörtök) 17.00.

A kiállítás megtekinthető: november 19-ig.


Az eseményhez készült meghívó itt megtekinthető!
















2017. szeptember


Kiállítások a XXVI. Zempléni Fesztiválon


A szervező Interkultur Hungária Kft. megbízásából a Sárospataki Képtár szervezte a fesztivál képzőművészeti programját. A négy zempléni városban rendezett hat kiállítás a fesztivál idején túl is látható lesz. A megnyitott kiállítások a következők:

Augusztus 11-én, pénteken 17 órakor nyitott efZámbó István képzőművész gyűjteményes kiállítása az Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György kiállító termében.

A kiállítás szeptember 23-ig tekinthető meg a Tourinform Iroda nyitvatartási idejében.

Képek...


Augusztus 12-én, szombaton délután négykor nyitott, a Kazinczy Ferenc Múzeum kiállító termében Szabó Ottó, kassai magyar festőművész „Sorskérdések” című tárlata.

A kiállítás szeptember 9-ig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 9-től 17 óráig.

Képek...


Augusztus 12-én, szombaton 17 órakor nyitott a tokaji Paulay Ede Színház galériájában a „Mai Sárospatakiak” című csoportos kiállítás. Kiállító művészek: Fazekas Balogh István, feLugossy László, Lenkey-Tóth Péter, Molnár Irén, Sándor Zsuzsa, Stark István.

A kiállítás szeptember 9-ig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 9-től 17 óráig.

Képek...


Augusztus 12-én, szombaton 18 órakor nyitotta sárospataki Makovecz téren Váradi Levente „Seasons of Life, azaz Az élet évszakai” című fotó kiállítását

A kiállítás a fesztivál idején látható minden délután és este a Borterasz melletti területen.

Képek...


Augusztus 13-án, vasárnap Szerencsen 17 órakor nyitott Kass János grafikus művész irodalmai illusztrációiból rendezett kiállítás a szerencsi Zempléni Múzeum falai között.

A kiállítás december 31-ig látható naponta 10-től 17 óráig.

Képek...


Augusztus 13-án, vasárnap 17 órakor nyitott Urbán Tibor festőművész kiállítása A Művelődés Háza emeleti társalgójában. A tárlat A Művelődési Házában és a Comenius Campuson egyidejűleg látható

A kiállítás szeptember 29-ig tekinthető meg a két helyszínen.

Képek...




2017. augusztus


Domján József kiállítás nyílik Kecskeméten


A Hírös Agóra Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja
Önt és családját a Kodály Művészeti Fesztivál keretében
„Domján 110”
Domján József a fametszés világhírű mesterének kiállítására.

Megnyitó: július 17., hétfő 18 óra
Megnyitja: Dr. Tarján Gábor néprajzkutató, a Magyar Képzőművészeti egyetem tanára
Közreműködik klasszikus brácsán: Dr. Michael Domjan,
a University of Texas at Austin TX professzora, a művész fia

A kiállítás díjtalanul megtekinthető: augusztus 20-ig, naponta 10-18 óráig


Az eseményhez készült meghívó itt megtekinthető!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!










2017. július


Múzeumok Éjszakája


2017. június 24. Múzeumok Éjszakája a Sárospataki Képtárban és a Szent Erzsébet Házban

Szent Erzsébet Ház (Szent Erzsébet u. 13.)
18.00 Kapunyitás
18.30 Tűfestés és apácamunkák. Mozaikok a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény egyházi textíliáiról.
19.30 Gyógynövények felhasználása a középkorban. Teák és házi szappanok. Jaskó Beatrix bemutatója.
20.30 Tűfestés és apácamunkák. Mozaikok a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény egyházi textíliáiról.
21.30 Gyógynövények felhasználása a középkorban. Teák és házi szappanok. Jaskó Beatrix bemutatója.

Sárospataki Képtár (Szent Erzsébet u. 14.)
19.00 Borkóstolás tárlatvezetéssel Andrássy Kurta János kiállítás bemutatása az Ászok Borház Tokaj boraival
20.00 Tárlatvezetés borkóstolással – a Domján József kiállítás bemutatása az Ászok Borház Tokaj boraival
21.00 Képzőművészeti performance feLugossy László és Stark István képzőművészek közreműködésével
22.00 Tárlatvezetés borkóstolással – a kincsek a Képtár raktárából az Ászok Borház Tokaj boraival

Folyamatos programok:
Foglalkozások gyerekeknek, felnőtteknek: drukkolás, keresztszemes hímzés, levendulabuzogány készítés, rózsa hajtogatás Kézműves foglalkozások, feLugossy László rövidfilmjeinek vetítése.

Kvízjáték 18-tól 22.30-ig a két múzeum műtárgyainak ismeretéből.
Fődíj: 2 személyes vacsora a Vár Vendéglőben,
további díjak: mozijegyek, borválogatás csomag, Szent Erzsébet művészeti album.
Sorsolás 23.00-kor a Képtárban.


Az eseményhez készült szórólap itt megtekinthető!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



2017. június


Lenkey-Tóth Péter kiállítása nyílik Sárospatakon


A Sárospataki Képtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját
2017. március 16-án 16 órára
az Újbástya Rendezvénycentrumba
(Sárospatak, Szent Erzsébet u. 3.)

Lenkey-Tóth Péter
Summa című kiállítására

A kiállítást megnyitja Bordás István képtárvezető

A kiállítás megtekinthető 2017. május 14-ig



A kiállítás meghívója itt megtekinthető!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



2017. március


Domján József kiállítás nyílik Miskolcon


A Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria
Tisztelettel meghívja Önt és kedves családját
2017. február 2-án 17-órára
a Rákóczi-Házba (Miskolc, Rákóczi u. 2.)
Domján József
festőművész emlékkiállításának megnyitójára

Köszöntőt mond: Bordás István
a Sárospataki Képtár vezetője

A tárlatot megnyitja: Magyar Kálmán
az Amerikai Magyar Múzeum igazgatója

Közreműködik: Vihula Mihajlo
gitárművész

A kiállítás 2017. április 15-ig tekinthető meg
hétfő és vasárnap kivételével 9-17 óráig

Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



2017. január


2016




Műtárgyak a Sárospataki Képtárból
A Magyar Tudomány Ünnepe első rendezvénye a Comenius Campuson


2016. november 7-én Bordás István képtárvezető programindító művészettörténeti előadásával elkezdődött a „Műtárgyak a Comenius Campuson. A Sárospataki Képtárból kihelyezett alkotások a Magyar Tudomány Ünnepére” című rendezvény és eseménysor.

Dr. Kelemen Judit mb. oktatási és kutatási főigazgató házigazdaként köszöntötte a megjelenteket: a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, mint gyakorlóhely képviselőit, a környék érdeklődő művészeit és rajztanárait, a Képtár munkatársait, valamint a Campus oktatóit és hallgatóit. Bevezetőjében elmondta, hogy ezzel a rendezvénnyel kezdetét veszi a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére az EKE sárospataki helyszínén szervezett programok sora.

Bordás István előadásában bemutatta a Sárospataki Képtár gyűjteményeit, kiállítási tematikáit és a program keretében a Campusnak kölcsönzött alkotásokat. Először felvázolta a négy nagy gyűjteményi kört, amelyek a következők: a Béres Ferenc hagyatékából származó 20. századi magyar, a Domján József grafikus, az Andrássy Kurta János szobrászművész anyaga, valamint az elsősorban raktári anyagban szereplő modern művészeti alkotások. Bemutatásába beleszőtte a gyűjtemény sárospataki vonatkozásait, ezzel újabb művészettörténeti adalékokkal dúsítva kifejtéseit. A Képtárral kapcsolatban hangsúlyozta a több éve folyó múzeumpedagógiai programokat és azt, hogy várják a hallgatók érdeklődését a kiállítások látogatójaként, továbbá segítőkészen fogadják őket pl. TDK dolgozatokhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai témákban is.

A nyitó előadás második részében a kiállított műtárgyakat elemezte művészettörténeti keretekben, miközben a négy művész (Andrássy Kurta János, Bartl László, Koszta Rozália és Szabó Vladimír) között kapcsolódási szálakat is keresett. A megnyitó igen hangulatos részeként az egyetemi hallgatókra célozva a közönséget is bevonta egy interakcióba, arra kérve a jelenlévőket, hogy nevezzenek meg ismert magyar zeneszerzőket, majd ugyanígy költőket és festőket, szobrászokat. A képzőművészettel kapcsolatban csak néhány név hangzott el, utána nagy csend következett. A játék elgondolkodtató módon bizonyította, hogy a vizuális művészeti kultúránkban van mit pótolnunk…

Az esemény záró mozzanataként Sándor Zsuzsa, a program szakmai felelőse röviden elmondta, hogy a következő három hétben hallgatók dolgozzák fel a műtárgyakat saját elemző és alkotó munkákban, valamint múzeumpedagógiai tevékenységekben a gyakorló helyekről érkező kisebb gyermekcsoportokkal.

A szervezők remélik, hogy ez a Műtárgy-projekt, amelynek keretében a műalkotások jöttek el a nézőkhöz, a tudományokra vonatkozó számos tanulmány mellett felüdülést jelent hallgatóknak és oktatóknak egyaránt. Ugyanakkor jól fogja segíteni a képzőművészet iránti érzékenység és érdeklődés elmélyítését, a művészeti és művészettörténet-tudományi ismeretek gyarapítását is.

Hír: Dr. Sándor Zsuzsa


Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



2016. november





Herman Levente festőművész kiállítása


A Sárospataki Képtár szeretettel meghívja Önt és kedves barátait Herman Levente festőművész MIKSZ c. kiállítására.

Megnyitó ideje: 2016. október 18., 17 h

Helye: Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György kiállító terme (Sárospatak, Szent Erzsébet út 3.)

Megnyitja: Stark István képzőművész

Közreműködik: Geltz Péter gitáron

Megtekinthető december 4-ig.

A kiállításhoz készült plakát itt megtekinthető!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!




2016. október





Szalay Lajos (1909-1995) grafikusművész 1956-os rajzai


A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, valamint a Sárospataki Képtár szeretettel meghívja Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett kiállítása megnyitójára, melyet Szalay Lajos (1909-1995) grafikusművész rajzaiból állítottunk össze.

A kiállítás megnyitót 2016. október 17-én, 16 órától tartjuk a gimnázium aulájában (Sárospatak, Arany János út 3-7.).

A kiállítást megnyitja: Bordás István képtárvezető.

A tárlat anyagát a Herman Ottó Múzeum Miskolci Galériája bocsátotta rendelkezésünkre.

A kiállítás megtekinthető november 12-éig.

A kiállításhoz készült plakát itt megtekinthető!




2016. október





„AZ ÉN VÁROSOM” FIATAL ALKOTÓK FOTÓPÁLYÁZATA ÉS KIÁLLÍTÁSA


A Sárospataki Képtár pályázatot hirdet fotózással aktívan foglalkozó, Sárospatakhoz bármilyen módon kötődő vagy Sárospatakon élő, tanuló fiatalok számára.

A pályázat célja: új fotóművészeti alkotások létrehozása és bemutatása.
A pályázók köre: minden Sárospatakon élő vagy tanuló, bármilyen módon ide kötődő 14 és 22 év közötti fiatal.

Pályázni lehet a következő témákban készült fotóművészeti alkotásokkal:

1. Ember és város
Olyan egyedi vagy sorozatban készült alkotásokat várunk, amelyek a Sárospatakon élő emberek, különösen a diákok mindennapjait vagy ünnepeit mutatja be. Befogadunk minden olyan művészi ábrázolási igénnyel készült fotót, vagy fotósorozatot, amely lényege az emberábrázolás (esemény kép, portré, riport fotó, szociofotó). Pályázni lehet:
egyedi képpel, melynek nagyítási mérete min. 18x24 cm-es,
• 3 képtől 6 képig terjedő számú fotót tartalmazó sorozattal, képenként min. 12,5x17,5 cm-es nagyításban.

2. A város épített és természeti környezete
Olyan egyedi vagy sorozatban készült alkotásokat várunk, amelyek Sárospatak épített vagy természeti környezetét mutatja be. Befogadunk minden olyan művészi ábrázolási igénnyel készült fotót vagy fotósorozatot, amelynek lényege a városnak és környezetének szépségeinek vagy árnyoldalainak ábrázolása. A képek készülhetnek zár térben vagy külső környezetben is, ill. nappali vagy éjszakai világításban is. Pályázni lehet:
egyedi képpel, melynek nagyítási mérete min. 18x24 cm-es,
• 3 képtől 6 képig terjedő fotót tartalmazó sorozattal, képenként min. 12,5x17,5 cm-es nagyításban.

Mindkét téma esetében a készítés technikai eszköze szabadon választható (színes, fekete-fehér, digitális fotó, hagyományos fénykép, telefonnal készült fotó, stb.). Egy pályázó minkét témában nyújthat be egy-egy pályaművet.

A részletes pályázati felhívás letölthető itt .pdf formátumban!




2016. szeptember





“Urbán György 80” kiállítás


A Zempléni Fesztivál, A Művelődés Háza és Könyvtára és a Sárospataki Képtár tisztelettel meghívja Önt és barátait az „Urbán György 80” kiállítás megnyitójára.

A tárlat a művész Sárospatakon eddig nem látott alkotásaiból kerül megrendezésre.

A megnyitó ideje: 2016. augusztus 12., péntek 17 óra

Helye: Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György kiállító terme (Sárospatak, Szent Erzsébet út 3.)

A kiállítást megnyitja: Feledy Balázs – művészettörténész

Közreműködik: a BDZ Quartet.

A kiállítás megtekinthető: 2016. szeptember 10-ig, keddtől szombatig 8 és 16 óra között.

A kiállítás plakátja itt megtekinthető!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!






2016. augusztus



Három hétig vidám gyermekzsivaj töltötte be a Képtár termeit


A Sárospataki Képtár 2013 óta minden nyáron megszervezi a nyári múzeumi(nap)közijét. A szójáték még az eredeti európai uniós pályázatból származik, hiszen az első alkalommal, az intézmény munkáját támogató, TÁMOP-os program kereti között valósult, meg ez a nyári múzeumpedagógiai program. Az idén negyedik nyáron megrendezett napközis táborban 43 gyermek vett részt három csoportba szervezve. Június 27 és július 1-je között a legkisebbek, az 1. és 2. osztályosok vettek részt a programban. Egy hétre rá a felső tagozatosok következtek és végül, július 11 és 15. között a 3. és 4. osztályosok csoportját szervezték meg.

A képzőművészet iránt érdeklődő gyermekek nagy kedvvel, rendkívüli kreativitással kapcsolódtak be a munkába. A Képtár múzeumpedagógus „csapata” (Berencsy Istvánné, feLugossy László, Jaskó Beatrix, Leitnerné Csete Andrea, Kocsmárszki Ilona, Molnár Irén, Stark István), ezúttal is remek programot állított össze a jelentkezők számára. A program finanszírozása ezúttal kettős forrásból valósult meg. A teljes költség felét a gyermekek szülei fedezték, míg a másik felét a Képtárat működtető Sidinfo Nonprofit Kft. fedezte az önkormányzati finanszírozás terhére.

Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!






2016. július





Múzeumok Éjszakája a Sárospataki Képtárban és a Szent Erzsébet Házban


Mindenkit szeretettel várunk az izgalmasabbnál-izgalmasabb programjainkra a Múzeumok Éjszakáján, 2016. június 25-én.

A programok felváltva lesznek a Szent Erzsébet Házban (Szent Erzsébet u. 13.), és a Sárospataki Képtárban (Szent Erzsébet u. 14.).

Belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk! Aki részt vesz a kvízjátékban, és nyer, értékes ajándékokat vihet haza!

A részletes programért katt a képre!
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!






2016. június





Zempléni Nyári Tárlat megnyitó


Számtalan kiállítás, tárlat bemutatkozó színhelyei a zempléni települések. Ezek közé illeszkedik a Zempléni Nyári Tárlat, amely átfogó seregszemléje az itt élő, illetve az e tájhoz kötődő képzőművészek munkáinak.

Az idén tizenharmadik alkalommal megrendezendő tárlat visszatért a kezdeményezendő városba, hiszen 1989-ben, Sárospatak volt az, amely útjára indította e kiállítás sorozatot.

A több mint 40 művész száznál is több művet felsorakoztató kiállítás, ha nem is teljes, de széles merítésű képet ad Zemplén képzőművészeinek aktuális munkáiról.

A tárlatot 2016. június 25-én 18 órakor nyitják meg az Újbástya Rendezvénycentrumban.

Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



2016. június





Újra látogatható Andrássy Kurta János életmű-kiállítása a Képtárban


2016. június 18-a délelőttjén ünnepélyes keretek között adták át a közönségnek Andrássy Kurta János szobrászművész megújult életmű-kiállítását. A művész még 1976-ban adományozta életművének egy jelentős részét (130 szobrot és 200-nál is több grafikát) Sárospatak Városának. A jelentős adományból rendezett kiállítás sok éven keresztül volt látható a Sárospataki Képtárban. Az idő vasfoga azonban erősen kikezdte mind a tárlat installációját, mint pedig az épület állagát.

Egy pályázati támogatás (Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ágoston Program) és az intézményt üzemeltető Sidinfo Kft. saját forrásai segítségével sikerült az idén felújítani az életmű-kiállítást. A több mint 4 millió forintos beruházás időben elkészült és a megújult látványosságot 2016. június 18-a délelőtt 11 órakor adták át a nagyközönségnek. A város és a művész fia, Andrási Bálint köszöntője után, Dr. Vigh Annamária főosztályvezető asszony nyitotta meg a kiállítást (Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárság Közgyűjteményi Főosztály).

A felújítás után a Képtár a szokásos rendben látogatható.

  • A kiállítást rendezte: Sipos Tünde
  • A kiállítás megvalósításában részt vettek: Andrási Bálint, Bordás István, Csordás Gábor, Sajószegi Gábor
  • Látványterv: Csordás Gábor

  • A tárlat megvalósításában támogatók voltak:

  • Andrássi Kurta János Művészeti Alapítvány
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ágoston Programja
  • Kult-túra Alapítvány.


  • További információk a kiállításról szóló honlapon itt megtekinthetőek!
    A megnyitón készült képek itt megtekinthetőek!



    2016. június





    Már lehet jelentkezni a Sárospataki Képtár nyári múzeumi(nap)közijébe


    A Képtár várja azoknak az alsó- és felső tagozatos gyerekeknek a jelentkezését, akik szívesen részt vennének az öt napos nyári elfoglaltságot kínáló művészeti jellegű nyári napközis táborában.

    Mi az amit kínálunk:

  • Tartalmas képzőművészeti és múzeumpedagógia foglalkozásokat kiváló művésztanárok vezetésével.
  • Reggel 8-tól délután 4-ig tartó közösségi együttlétet.
  • Ebédet.
  • Ebéd utáni könnyed szabad foglalkozásokat.


  • A programok:

    – alsó tagozatos első és második osztályosoknak június 27-től július 1-ig,
    – felső tagozatosoknak július 4-től július 8-ig tartanak,
    – alsó tagozatos harmadik és negyedikeseknek július 11-től 22-ig.

    Részvételi díj: 15.000 Ft amely az anyagok költségét és az ebédet foglalja magában.

    A jelentkezni lehet az alábbi jelentkezési lapok kitöltésével és eljuttatásával az info@patakikeptar.hu e-mail címre vagy személyesen, esetleg postai úton.

    Információ: e-mailen, vagy telefonon a 06-20-626-5102 telefonszámon.

    Az alsós 1-2 os jelentkezési lap letöltése (június 27 – július 1.) >>>

    A felsős felhívás és jelentkezési lap letöltése (július 4-8.) >>>

    Az alsós 3-4-es felhívás és jelentkezési lap letöltése (július 11-15.) >>>




    2016. május





    Molnár Irén kiállítás nyílik Kolozsváron


    Az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékháza, a Sárospataki Képtár és a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára tisztelettel meghívja Önt Sárospatak festője,
    Molnár Irén kiállítására.

    A rendezvény időpontja: 2016. április 27., szerda, 18 óra.

    Helye: Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.)

    A kiállítást megnyitja: Csatlósné Komáromi Katalin a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója.

    A kiállítás megtekinthető folyó év május 20-ig, hétköznapokon 13 és 17 óra között.






    A kiállítás plakátja itt megtekinthető!





    2016. április





    FELHÍVÁS ZEMPLÉNI NYÁRI TÁRLATON VALÓ BEMUTATKOZÁSRA


    A Sárospataki Képtár - visszatérve az 1988-as kezdeményezéséhez - ezúton meghirdeti a XII. Zempléni Nyári tárlatot, melyet 2016. június 24-e és augusztus 10-e között rendez meg Sárospatakon, az Újbástya Rendezvénycentrumban.

    A tárlaton részt vehet minden professzionális vagy amatőr képzőművész, aki a Zemplénben él vagy kötődést érez ehhez a tájhoz.
    Célunk, hogy a tárlatlátogató közönség átfogó képet kapjon a vidék képzőművészeti életéről. Arról, hogy az alkotóművészeink milyen munkákat készítettek az elmúlt néhány évben.

    A tárlatra a következő képzőművészeti alkotások beadásával lehet jelentkezni:

    1. hagyományos technikával készült művek
    A pályázók minimum 1 db, maximum 6 db-ból álló kollekciót adhatnak be, melyek a következő technikákkal készülhetnek:
  • táblakép (pl. bármilyen technikával készült festmény, vegyes technika, montázs, kollázs stb.), méretkorlát nincs;
  • bármilyen egyedi vagy sokszorosító grafika (rajz, rézkarc, linóleum metszet, monotípia, stb.); ez esetben minimum három alkotást kell beadni, méretkorlát nincs;
  • plasztikai alkotás (szobor, dombormű, egyéb térplasztika), méretkorlát nincs;

  • 2. Fotóművészeti alkotások
  • Minimum 4, maximum 8 alkotásból álló összefüggő vagy egymástól független fotókollekció. Az elkészült munkákat minimum 12,5 cm x 17,5 cm-es nagyításban és elektronikusan (CD-n, pendrive-on, vagy e-mail-en küldve, a katalógusban való pontos megjelenés céljából) minimum 1600 x 1200 képpontos felbontásban kell benyújtani.

  • 3. Egyéb képzőművészeti alkotás
  • Installáció, mely bármilyen technikával készülhet, és amelyet a művész a zsűrizés előre megadott időpontjáig a megadott helyen köteles összeállítani, vagy a beadandó munkát fotó dokumentációval bemutatni. Ez utóbbi esetben az installációt a művész a kiállításrendezés idején maga kell, hogy összeállítsa.



  • A teljes pályázati kiírás itt olvasható, letölthető .pdf formátumban!





    2016. április





    Több mint 200 gyerek vett részt a Képtár tavaszi múzeumpedagógia foglalkozásain


    "A Sárospataki Képtár szakmai munkájának egyik legfontosabb eleme az az iskolák számára nyújtott szolgáltatás, amelyet összefoglaló néven múzeumpedagógiai tevékenységnek neveznek. E munka legújabb eleme az a törekvés, hogy az intézmény által szervezett időszaki kiállításokhoz kapcsolódóan dolgoznak ki és valósítanak meg ilyen típusú foglalkozásokat.

    Ez év február elején nyílt Kós András szobrászművész emlékkiállítása az Új Bástya Rendezvénycentrumban. Az április 7-én lezárult foglalkozás sorozat ezúttal a sárospataki általános iskolák számára volt elérhető. A Képtár megkeresésére minden iskola pozitív választ adott. Március 7. és április 7-e között 14 alsó -, és felső tagozatos iskolai csoport érkezett foglalkozásra a Képtárban. A több mint kétszáz gyermek megismerkedett a szobrászművész kiállított alkotásaival és a pedagógusok vezetésével betekintést nyerhetett a művész élettörténetébe. A kétórás foglalkozásokat alkotó munka zárta..."


    A teljes cikk a sarospatak.hu weboldalon itt olvasható!
    A foglalkozásokon készült képek itt megtekinthetőek!





    2016. április





    Kós András szobrászművész emlékkiállítása nyílik Sárospatakon


    "Ahonnan csak adni lehet..." Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai címmel kiállítás nyílik 2016. február 12-én (pénteken), 17 órától a sárospataki Újbástya Rendezvénycentrumban.

    A megjelenteket Csatlósné Komáromi Katalin A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója, valamint Bordás István a Sárospataki Képtár vezetője köszöntik.

    A kiállítást Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a kiállítás kurátora nyitja meg.

    A megnyitót követően levetítésre kerül a Kós Andrásról szóló portréfilmek egyike.

    Részlet a meghívóból:
    "...Jelen tárlat anyagát a családtagok számára faragott, többségében kisebb méretű ajándék-szobrok, -domborművek és -tárgyak alkotják, amelyek a művészi életpálya szerves részét, annak egy különleges szeletét képezik. A művész néhány grafikája, vázlata és személyes tárgya is bemutatásra kerül. A közönség találkozhat Németh Júlia műkritikus Kós Andrásról szóló monográfiájával, valamint a művész Élet és rajz c. önéletrajzi könyvével is..."

    A tárlat látogatható: 2016. április 10-ig; minden héten, keddtől szombatig 8 és 16 óra között.


    A kiállításhoz készült meghívó itt megtekinthető!
    A kiállításhoz készült plakát itt megtekinthető!
    Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!
    A Zemplén Televízió kiállításon készült híradása itt megtekinthető!





    2016. február

    2015




    FIATAL ALKOTÓK TÉLI TÁRLATA


    A Sárospataki Képtár több éve szisztematikusan foglalkozik a fiatal korosztályokkal. Az intézmény elsődleges célja ezzel a tevékenységgel az, hogy a város fiatal lakóit és az itt tanuló diákságot közelebb vigye a képzőművészethez és a Képtár gyűjteményeihez. A legfiatalabbakat esősorban a múzeumpedagógiai programok által próbálják elérni. A középiskolás korosztály számára különböző pályázatok meghirdetésével népszerűsítik a képzőművészetet és a Képtár gyűjteményeit. Korábbi pályázatok egy-egy művész életművéhez kapcsolódtak. Az idei őszön alkotói pályázatot hirdettek.

    A kiírás értelmében képzőművészettel aktívan foglalkozó, Sárospatakhoz bármilyen módon kötődő vagy Sárospatakon élő, tanuló fiatalok pályázhattak. A több kategóriában kiírt pályázatra végül is 12-en jelentkeztek, nagyon változatos műfajú alkotásokkal.

    A pályázati eredmények kihirdetésére és az alkotásokból rendezett kiállítás megnyitójára december 14-én, 17 órától került sor az Újbástya Rendezvénycentrumban. A tárlatot feLugossy László képzőművész, a zsűri tagja nyitotta meg és Ő adta át a díjakat is. (A zsűri további két tagja volt még: Molnár Irán és Stark István festőművészek.)

    A pályázat díjait a következő fiatalok kapták:
    • I. díj: Makláry Ábrahám
    • II. díj: Jakab-Kelemen László
    • III.díj: Cserépy Annamária Krisztina
    • Különdíj: Seres Eszter
    • Különdíj: Tompa Laura
    A teljes cikk a sarospatak.hu oldalon olvasható!
    A kiállításhoz készült plakát itt megtekinthető!
    Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!





    2015. december





    Téli múzeumpedagógiai sorozat a Sárospataki Képtárban


    A 2015-ös év szakmai munkáját múzeumpedagógiai foglalkozásokkal zárta a Képtár. Ezúttal a Sárospataki Járásban dolgozó 8 általános iskola vállalkozott arra, hogy egy-egy délelőttre vagy délutánra elviszi nebulóit a művészeti intézménybe. Ez alkalommal elsősorban alsó tagozatosokat látott vendégül a Képtár múzeumi nap keretei között.

    A november 8-a és december 15-e között megszervezett kilenc alkalmon 138 kisdiák vehetett részt. A sok élményt adó foglalkozásokat az intézmény jól bevált múzeumpedagógus csapatának tagjai vezeték. Ezúttal: feLugossy László, Jaskó Beatrix, Molnár Irén és Stark István tartották a múzeumi ismeretbővítő és alkotó alkalmakat.

    A Képtár munkatársai valamennyi járási iskolát megkeresték ajánlatukkal, de ezúttal csak 8 iskola tudott vállalkozni a részvételre. Ezek a következők voltak:
    • Gyöngyszem Német Nemzetiségi Általános Iskola – Hercegkút.
    • Kenézlői Általános Iskola
    • Olaszliszkai Hegyalja Általános Iskola
    • Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
    • Vajdácskai Általános Iskola
    • Vajdácskai Általános Iskola Györgytarlói tagiskolája
    • Református Kollégium Általános Iskolája
    • Erdélyi János Általános Iskola
    A foglalkozásokat ezúttal a Képtárat üzemeletető SIDINFO Nonprofit Kft. saját forrásaiból finanszírozta.


    A teljes cikk a sarospatak.hu oldalon olvasható!
    Kapcsolódó tartalom Sárospatak város honlapján itt elérhető!
    Az eseményeken készült képek itt megtekinthetőek!





    2015. november-december





    Múzeumpedagógiai szakmai műhely a Sárospataki Képtárban


    "A Sárospataki Képtár 2013 óta egyre intenzívebben foglalkozik múzeumpedagógiával. Az iskolák és legfőképpen a gyermekek által szeretett programok lényege, hogy az iskola falait elhagyva olyan ismeretekre tegyenek szert a tanulók, amelyeket a múzeumok kiállításai, műtárgyai nyújthatnak.

    Az elmúlt évek alatt már több mint 1000 gyermek vett részt ezeken a foglakozásokon a Képtárban. A múzeumi órákat vezető pedagógusok tehát komoly tapasztatokat gyűjtöttek e sajátos pedagógia módszertant igénylő munkában. Az „Innovatív Technológiák Meghonosítása a Hagyományőrzés és a hozzá kapcsolódó képzés és kutatás terén” (TÁMOP-3.2.15-15-2015-0001) című, Tokaj-hegyalja településein megvalósuló projekt, forrási lehetővé tették, hogy ezt a tapasztalatot a Képtárban dolgozó múzeumpedagógusok megosszák.

    Ezen tudásmegosztásnak fontos állomása volt a mai múzeum pedagógia műhely, melyet Molnár Irén képzőművész és egyben nagy tapasztalatú pedagógus vezetett..."


    A teljes cikk a sarospatak.hu oldalon olvasható!
    Az eseményen, valamint az azt megelőző előkészítő foglalkozáson készült képek itt megtekinthetőek!





    2015. november





    "Mai sárospatakiak" kiállítás nyílik Sárospatakon
    a Magyar Festészet Napja alkalmából


    Az esemény helye: Újbástya Rendezvénycentrum, Urbán György Kiállítóterem; ideje: 2015.10.15. (csütörtök), 17 óra.

    "...Közel egy éve a sárospatakiak ismerkedhettek meg Nagybánya mai magyar képzőművészetének egy jelentős szeletével a „Mai nagybányaiak” című kiállításon. Most pedig öt sárospataki képzőművész vendégeskedik Nagybányán, a Teleki Magyar Házban, majd mutatkozik be itthon is. Erős kisugárzású városhoz erős karakterű művészek illenek. E tekintetben nem lehetett oka panaszra az egy évvel ezelőtti tárlatlátogatásnak. Bizonyos, hogy nem lehet erre ok most sem. Egyedi hangok, erős karakterek egy olyan egységes nagy képben, ami a mai sárospataki képzőművészet egy jelentős részét jellemzi." -részlet a kiállításokhoz készült kiadvány előszavából-

    Kiállító művészek:
    • Fazekas Balogh István
    • feLugossy László
    • Molnár Irén
    • Sándor Zsuzsa
    • Stark István
    A teljes cikk a sarospatak.hu oldalon olvasható!
    A kiállításhoz készült plakát itt, a kiadvány itt megtekinthető!
    Az eseményen; valamint helyi iskolákban, a Magyar Festészet Napjához kötődő rendhagyó művészettörténet órákon készült képek itt megtekinthetőek!





    2015. október





    FIATAL ALKOTÓK PÁLYÁZATA ÉS TÉLI TÁRLATA


    A Sárospataki Képtár pályázatot hirdet képzőművészettel aktívan foglalkozó, Sárospatakhoz bármilyen módon kötődő vagy Sárospatakon élő, tanuló fiatalok számára.
    A pályázat célja: új képzőművészeti, vagy fotóművészeti alkotások létrehozása.
    A pályázók köre: minden Sárospatakon élő vagy tanuló, bármilyen módon ide kötődő 14 és 22 év közötti fiatal.

    Díjak: első díj: 70.000 Ft, második díj: 50.000 Ft, harmadik díj: 30.000 Ft.

    A pályamunkákat személyesen vagy megbízottak útján a Sárospataki Képtárba kell leadni kiállításra megfelelő állapotban legkésőbb 2015. november 16-a 16 óráig.

    A beadott munkákból, a zsűri válogatása alapján a Képtár 2015. december 3-ától kezdődően kiállítást rendez az Újbástya Rendezvénycentrumban.

    A részletes pályázati felhívás letölthető itt .pdf formátumban!




    2015. október





    Meghívó a Sárospataki Galéria őszi - téli programjait és
    az elkövetkező év fejlesztéseit bemutató sajtótájékoztatóra


    Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt és kollégáit a fent megnevezett tájékoztatóra. A sajtóesemény időpontja 2015. szeptember 29. 14 óra.
    Helye: Sárospataki Galéria, Sárospatak, Szent Erzsébet út 14.

    A rendezvényen a következő programokat és fejlesztéseket mutatjuk be:
    • 1. Az Andrássy Kurta János kiállítás megújítása
    • 2. A múzeumpedagógiai program új őszi foglalkozásai és fejlesztései
    • 3. Fiatal tehetségek képzőművészeti pályázata és tárlata
    • 4. A magyar festészet napja alakalmából tervezett rendezvénysorozat
    • 5. A már megnyitott kiállítások Erdélyben
    Tisztelettel hívjuk és várjuk programunkra!

    Részletek a mellékletben olvashatóak!




    2015. szeptember





    Domján József emlékkiállítás újabb állomása Erdélyben


    Folytatódik Domján József népszerűsítése Erdélyben. Ezúttal Nagyszebenben kerül megrendezésre, a nemzeti értékeinket méltán képviselő kiállítás.
    A Sárospataki Képtár segítő partnere: a HÍD Szebeni Magyar Egyesület és a helyi Református Egyházközség.
    A kiállítás szeptember 20-án, 11 órától nyílik a Nagyszebeni Református Templom Galériában.

    A részletek Nagyszeben város weboldalán itt olvashatóak!
    Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!







    2015. szeptember





    Újabb „Mai nagybányaiak” kiállítás a Képtár szervezésében


    A nagybányai Teleki Magyar Ház, a Sárospataki Képtár és az Újpesti Kulturális Központ együttműködésében 2014-ben hozták létre a „Mai nagybányaiak” című kiállítást. A tárlaton hét nagybányai képzőművész mutatja be a mai magyar nagybányai képzőművészetet.
    A kiállítás az elmúlt másfél évben már négy magyarországi településen volt megtekinthető (Újpest, Sárospatak Paks, Marfű). A válogatást ezúttal az Ózdi Művelődési Intézmények mutatja be és az ózdi Olvasóban kerül megrendezésre, 2015. szeptember 19-én 16 órától.
    A megnyitó szöveget – a martfűi kiállításhoz hasonlóan – Csatlósné Komáromi Katalin A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója mondja majd el.

    A részletek Ózd város weboldalán itt olvashatóak!
    Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!




    2015. szeptember





    "Mai sárospatakiak" címmel kiállítás nyílik Nagybányán


    Tovább folytatódik együttműködésünk a nagybányai Teleki Magyar Házzal. Ezúttal öt sárospataki képzőművész munkáiból készült válogatás kerül kiállításra a határon túli magyar intézmény kiállító termében.

    A kiállítás 2015. szeptember 17-én, csütörtökön nyílik, ottani idő szerint 17 óra 30 perckor.

    Kiállító művészek:
    • Fazekas Balogh István
    • feLugossy László
    • Molnár Irén
    • Sándor Zsuzsa
    • Stark István
    Részletek a Teleki Magyar Ház weboldalán itt olvashatóak!
    Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!
    Az eseményről írt cikk a sarospatak.hu oldalon olvasható!




    2015. szeptember





    Két hétig vidám nyári gyermekzsivaj a Képtárban


    A két hét során két csoportban – alsó tagozatos, és felsős - összesen 34 gyermek számára biztosított tartalmas nyári elfoglaltságot a Képtár. A reggeltől késő délutánig tartó programok elsősorban a múzeum képzőművészeti gyűjteményében található műtárgyakra alapozva, biztosítottak tartalmas időtöltést és vidám alkotó munkát a gyerekeknek. A játékos foglalkozások alapvetően az alkotásra épültek. A gyermekek foglalkoztak a színek és formák összefüggéseivel, a látható világ mögött rejlő tartalmak fontosságával, a festészet különböző formáival, az ember és az épített környezete, a természet ábrázolásának problémáival. A tábort megvalósító művészek, pedagógusok mindezeket az ismereteket érdekesen, sok-sok vidámsággal, játékkal fűszerezve nyújtották át az érdeklődő nebulóknak.

    A teljes cikk a sarospatak.hu oldalon olvasható!

    Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



    2015. július





    Domján kiállítás nyílt Gyulafehérváron


    Folytatódott a Képtár és az Amerikai Magyar Múzeum által összeállított Domján kollekció erdélyi kiállítás sorozata. Mint arról már korábban beszámoltunk, májusban Nagyenyeden a dr. Szász Pál Kulturális Egyesület fogadta a tárlatot székházában, az enyedi magyar házban.

    Ezúttal Gyulafehérvár adott otthont a Domján tárlatnak. A június 21-én a gyulafehérvári UNIRII Múzeumban megnyitott kiállítás megszervezésbe sokan kapcsolódtak be tevőlegesen vagy támogatásukkal. Így: Fehér Megye Tanácsa, Gyulafehérvár Polgármesteri Hivatala, az Unirii Múzeum, a Szász Pál Egyesület, az „Inter-Art” Alapítvány és a Liviu Renreanu Kulturális Központ.

    A kiállítást Magyar Kálmán az Amerikai Magyar múzeum igazgatója nyitotta meg. Az ez évi erdélyi kiállítások sora szeptemberben, Nagyszebenben folytatódik majd.

    Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



    2015. június





    Átadták a Sárospataki Képtár Domján pályázatának díjait


    A Múzeumok éjszakája keretében 2015. június 20-án átadták a diákoknak kiírt Domján pályázat díjait.

    Első díjat kapott Becse Ábris "Domján" című filmje.
    A film a legnagyobb videómegosztón itt tekinthető meg.

    Második díjat kapott Kállai Noémi "Domján József" című filmje.
    A film a legnagyobb videómegosztón itt tekinthető meg.

    Harmadik díjat kapott Vigh Marcel prezentációja.
    A prezentáció .pdf formában itt tekinthető meg.

    Sárospatak Város különdíját Krakkai Lilla kapta prezentációjáért.
    A prezentáció .pdf formában itt tekinthető meg.

    Az alkalomról készült képeket megtekinthetik itt a "2015. 06. 20. - Múzeumok Éjszakája" bejegyzésre kattintva.



    2015. június





    Múzeumok Éjszakája a Sárospataki Képtárban és a Szent Erzsébet Házban


    Az esemény 2015. június 20-án, szombaton 19 órától 23 óráig látogatható.

    Folyamatos programok:
    • „Más fényben” – gyertyafényes tárlatlátogatások a két múzeumban
    • „Bor terasz” a Karádi-Berger Borászat boraival
    • Kvízjáték értékes nyereményekért
    • Portré rajzolás

    További programok:

    Sárospataki Képtár
    • A Domján pályázat eredményhirdetése
      (19.00 órától)
    • Tárlatvezetés egy pohár tokajival
      -közreműködik Andrási Bálint és Magyar Kálmán)
      (21.00 és 22.00 órától)
    • feLugossy László és Stark István képzőművészek performance-a
      (21.30 perctől)

    Bazilika előtti rotunda
    • Hogyan viseljük…? ruhák Szent Erzsébet korában
      -közreműködik és koncertet ad a Miskolci Régizene Együttes
      (19.30 perctől)

    Szent Erzsébet Ház
    • „Mindenkor eledelül szolgál, de soha el nem fogyasztható” - szent és a profán ostya sütése és kóstolása
      (19.00 órától)
    • „Ki gyógyít?!” - gyógyteák és gyógyfüvek Szent Erzsébet kertjéből
      (21.30 perctől)
    • A kvízjáték eredményhirdetése
      (22.30 perctől)

    Képek a programokról itt!



    2015. június





    Györkös Mányi Albert emlékkiállítás Sárospatakon


    2015. június 10-én, (szerdán) 17 órától nyílik Györkös Mányi Albert (1922-1993) egykori erdélyi festőművész és zenetanár emlékkiállítása, a sárospataki Újbástya Rendezvénycentrumban.

    A tárlatot megnyitja: Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője.

    Megtekinthető: 2015. július 31-ig, keddtől szombatig 8-16 óráig.

    "Az Erdélyi Közművelődési Egyesület Észak-magyarországi képviselete rendszeresen szervez kiállításokat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Az elmúlt években számos olyan emlékezetes kiállítást valósítottak meg, amelyeket Nagybányán, Kolozsváron, Nagyenyeden mutattak be a magyar-magyar együttműködés jegyében." - A teljes cikk a sarospatak.hu oldalon olvasható!

    Az alkalomhoz készült meghívó itt megtekinthető!
    Az eseményhez készült plakát itt elérhető!

    Az eseményen készült képek itt láthatóak!



    2015. június





    "Mai nagybányaiak" - című kiállítás Martfűn


    "Mai magyar nagybányai művészek munkáiból összeállított válogatás érkezett Martfűre, a nagysikerű vándorkiállítás negyedik állomásaként a közönség elé tárva Nagybánya hét neves alkotójának képzőművészetét. Bitay Zoltán, Silvia Boar, Dudás Gyula, Győri Kinga, Kása Dávid, Kovács Bertalan és Les Pál kortárs nagybányai képzőművészek munkái 2015. június 5-től tekinthetők meg a Művelődési Központban..." - a teljes cikk Martfű városának hivatalos weboldalán itt olvasható!

    Az alkalomhoz készült meghívó itt megtekinthető!
    Az eseményhez készült plakát itt elérhető!

    Az eseményen készült képek a www.martfu.hu,
    valamint a www.facebook.com/patakikeptar weboldalon láthatóak!



    2015. június





    Újra nyári múzeumi napközi


    A Sárospataki Képtár tovább folytatja az elmúlt évben megkezdett múzeumpedagógiai tevékenységét. Ez évben is megszervezi a nyári „múzeumi nap(közi)”-jét július első felében. A gyermekek számára szervezett nyári szabadidős alkalmakból álló programsorozat célja, hogy városunk felnövekvő lakói számára olyan programokat kínáljunk, amelyekben közelebb kerülnek a képzőművészethez.

    A programhoz sikerült újabb pályázati támogatásokat szereznünk ezért a részvevőknek, csupán az étkezés költségeit kell megtéríteni, amely 6.000 Ft/fő.

    A program során a gyermekek számára egész napos elfoglaltságot kínálunk az alábbi megvalósításban. 8.00 – 12.00 játékos tematikus képzőművészeti foglalkozások 12.00 – 14.00 ebéd, pihenő 10.30 – 16.00 múzeumi játékos foglalkozások különböző tematikák szerint

    A programot a korábbi múzeumpedagógiai projektünk során már gyakorlatot szerzet kollégák vezetik.

    Az alsó tagozatosokat július 6-a és 10-e között, a felsősöket július 13-a és 17-e között várjuk.

    A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni.

    Részletes ismertető és jelentkezési lap az alsó tagozatosok számára itt, a felsősök számára itt megtekinthető, letölthető!




    2015. június





    Tavaszi múzeumpedagógia sorozat


    2015. 05. 14. (csütörtök)

    1. csoport

    Foglalkozásvezető: Berencsy Istvánné
    A múzeumi nap témája: Szárnyaló-szolgáló (a lovak a Képtár alkotásain)
    Részt vett: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola - 1. és 2-os osztály

    Képek ide kattintva!


    2. csoport

    Foglalkozásvezető: Stark István
    A múzeumi nap témája: Grafika lépésről-lépésre
    Részt vett: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola - 3. és 4-es osztály

    Képek ide kattintva!



    2015. 05. 18. (hétfő)

    1. csoport

    Foglalkozásvezető: Molnár Irén
    A múzeumi nap témája: Mese-Képtár
    Részt vett: Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola - 2-os osztály

    Képek ide kattintva!


    2. csoport

    Foglalkozásvezető: feLugossy László
    A múzeumi nap témája: Látható és Láthatatlan
    Részt vett: Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola - 7-es osztály

    Képek ide kattintva!



    2015. 05. 19. (kedd)

    1. csoport

    Foglalkozásvezető: Molnár Irén
    A múzeumi nap témája: Mese-Képtár
    Részt vett: Sárospataki Református Kollégium Ált. Iskolája - alsó tagozat

    Képek ide kattintva!


    2. csoport

    Foglalkozásvezető: feLugossy László
    A múzeumi nap témája: Látható és Láthatatlan
    Részt vett: Sárospataki Református Kollégium Ált. Iskolája - felső tagozat

    Képek ide kattintva!



    2015. 05. 20. (szerda)

    1. csoport

    Foglalkozásvezető: Molnár Irén
    A múzeumi nap témája: Mese-Képtár
    Részt vett: Vajdácskai Általános Iskola - alsó tagozat

    Képek ide kattintva!


    2. csoport

    Foglalkozásvezető: Stark István
    A múzeumi nap témája: Grafika lépésről-lépésre
    Részt vett: Árpád Vezér Gimnázium - 7-8. évfolyam

    Képek ide kattintva!



    2015. 05. 21. (csütörtök)

    1. csoport

    Foglalkozásvezető: Berencsy Istvánné
    A múzeumi nap témája: Szárnyaló-szolgáló (a lovak a Képtár alkotásain)
    Részt vett: Erdélyi János Általános Iskola - vegyes csoport

    Képek ide kattintva!


    2. csoport

    Foglalkozásvezető: feLugossy László
    A múzeumi nap témája: Látható és Láthatatlan
    Részt vett: Hegyalja Ált. Iskola Olaszliszka - felső tagozat

    Képek ide kattintva!



    2015. 05. 27. (szerda)

    1. csoport

    Foglalkozásvezető: Molnár Irén
    A múzeumi nap témája: Mese-Képtár
    Részt vett: Vámosújfalui Általános Iskola - alsó tagozat

    Képek ide kattintva!


    2. csoport

    Foglalkozásvezető: Stark István
    A múzeumi nap témája: Grafika lépésről-lépésre
    Részt vett: Tolcsvai Általános Iskola - alsó tagozat

    Képek ide kattintva!



    2015. 05. 28. (csütörtök)

    1. csoport

    Foglalkozásvezető: Berencsy Istvánné
    A múzeumi nap témája: Szárnyaló-szolgáló (a lovak a Képtár alkotásain)
    Részt vett: Gyöngyszem Német Nemzetiségi Ált. Iskola - alsó tagozat

    Képek ide kattintva!


    2. csoport

    Foglalkozásvezető: feLugossy László
    A múzeumi nap témája: Látható és Láthatatlan
    Részt vett: Körzeti Általános Iskola Kenézlő - felső tagozat

    Képek ide kattintva!





    2015. május





    Domján József kiállítás Nagyenyeden


    "Az Amerikai Magyar Múzeum és a Sárospataki Képtár hosszú évek óta együttműködésben gondozza Domján József életművét. E tevékenységük fontos része, hogy kiállításokat szerveznek a világ egyik legkiválóbb fametsző művészének szerte a Kárpát-medencében. Az évi 3-4 kiállítás mindig nagy siker arat a nagyközönség körében.

    Az idei kiállítások sorát a Nagyenyeden létrejött kiállítás nyitotta.

    A kiállított válogatást június 30-áig tekintheti meg a közönség Nagyenyeden. A szervezők az idén várhatóan még Nagyszebenben és Gyulafehérváron mutatják be Domján József művészetét."

    A teljes cikk a sarospatak.hu oldalon olvasható!

    Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek!



    2015. május





    Mai nagybányaiak című kiállítás, ezúttal Pakson


    Az V. Paksi Tavaszi Összművészeti Fesztivál keretei között megrendezett kiállítás, a Csengey Dénes Kulturális Központban kapott helyet.

    Megnyitó: 2015. április 14-én (kedden) 17.30 órakor
    Megnyitja: Bordás István, népművelő-muzeológus, a Sárospataki Képtár vezetője
    Közreműködik: Tóth Barbara hegedűn és Vertike Tamásné verssel

    A kiállítás megtekinthető május 8-ig hétköznap 15-18 óra között.


    Az eseményen készült képek itt elérhetőek!



    2015. április





    Domján pályázat középiskolásoknak


    Pályázati felhívás

    Az Amerikai Magyar Múzeum, a Sárospataki Képtár és Sárospatak Város Önkormányzata Domján József élete és munkássága címmel pályázatot hirdet középiskolás diákok számára.

    A pályázat célja:
    Domján József, a 20. század egyik legjelentősebb fametsző mestere életének és munkásságának megismerése és bemutatása a diákok szemével. Az alkotó művészetének népszerűsítése a mai fiatal korosztály körében.

    Díjak:
    I. díj: 1 db ASUS MeMO Pad 8 tablet (kb. 50.000 Ft értékben)
    II. díj: 1 db Samsung Galaxy Tab 4 tablet (kb. 40.000 Ft értékben)
    III. díj: 1 db HP Stream 7 tablet (kb. 20.000 Ft értékben)
    Sárospatak Város különdíja: Nokia Lumia 520 okos telefon (kb. 25.000 Ft értékben)

    A részletek itt olvashatóak PDF-ben!



    2015. február







    2014




    Kortárs nagybányai magyar képzőművészek kiállítása Sárospatakon


    Tovább folytatódik a nagybányai Teleki Magyar Házzal kialakított együttműködésünk. Ezúttal nagybányai magyar képzőművészek látogatnak Sárospatakra.

    A kiállítás megnyitó időpontja: 2014. december 4. (csütörtök), 17:00 óra
    Helye: Újbástya Rendezvénycentrum, Urbán György kiállítótér

    Szervezők:
    Teleki Magyar Ház Nagybánya
    A Művelődés Háza és Könyvtára
    Sárospataki Képtár

    A programhoz kapcsolódó meghívó itt megtekinthető!
    Az eseményen készült képek itt elérhetőek!



    2014. november





    Andrássy Kurta János szobrászművész kiállítása Kolozsváron


    A rendezvény időpontja: 2014. november 26., szerda, 18 óra
    Helye: Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.)

    Program: Köszöntőt mond Bordás István, a Sárospataki Képtár vezetője.
    A kiállítást megnyitja Aros János, Sárospatak város polgármestere.
    Andrási Bálint, a művész fia, rendhagyó előadást tart Andrássy Kurta János, a művész és az édesapa címmel.
    Vetítésre kerül az Egy marék siker című, a művészről készült portréfilm.

    A programhoz kapcsolódó meghívó itt megtekinthető!
    Az eseményen készült képek itt elérhetőek!



    2014. november





    A Magyar Festészet Napja


    A Művelődés Háza és a Sárospataki Képtár közös szervezésében, 2014. Október 17-én (pénteken) és 18-án (szombaton) kerül megrendezésre a Magyar Festészet napja Sárospatakon az érdeklődők számára, akik alkalmanként maguk is aktívan bekapcsolódhatnak az alkotás folyamatába.
    Emellett az Árpád Vezér, és a Református Kollégium Gimnáziumában rendhagyó művészeti órák megtartására kerül sor.

    A programhoz kapcsolódó meghívó és részletes program itt megtekinthető!
    Az eseményeken készült képek ide kattintva elérhetőek!




    2014. október





    BONBON MATINÉ - ÁLLATI ZENÉK CÍMŰ ELŐADÁSA


    Jó hangulatban telt a Zempléni Fesztivál keretei között megrendezett esemény a Sárospataki Képtár udvarán 2014. augusztus 17-én. Az ingyenes gyerekprogramra nagy volt az érdeklődés.

    Az alkalomról készült fényképeket megtekinthetik az intézmény Facebook-oldalán.
    A fotókat Hadobás Ingrid készítette.



    2014. augusztus





    Múzeumi(nap)közi


    Felső tagozat - 2014. június 30-tól július 4-ig.
    Részletes program!
    A programhoz kapcsolódó képek és dokumentumok elérhetőek ide kattintva!

    Alsó tagozat - 2014. július 7-től 11-ig.
    Részletes program!

    A programhoz kapcsolódó képek és dokumentumok elérhetőek ide kattintva!

    Dr. Sándor Zsuzsának, a program szakmai vezetőjének összefoglalója az eltelt két hét eseményeiről itt olvasható!



    2014. június





    Bodrogközi gyerekek múzeumi napja a Sárospataki Képtárban


    Az esemény időpontja: 2014. június 27.

    A programhoz kapcsolódó képek és dokumentumok elérhetőek ide kattintva!





    2014. június





    Múzeumok Éjszakája
    a Sárospataki Képtárban és a Szent Erzsébet Házban


    Az esemény 2014. június 21-én, szombaton 18 órától 24 óráig látogatható.

    Folyamatos programok:

    • "Más fényben" - gyertyafényes tárlatlátogatások a két múzeumban
    • Szentirmai Zsolt grafikus alkalmi tárlata
    • "Bor terasz" - a Karádi-Berger Borászat boraival
    • Rejtvényjáték értékes nyereményekért






    További programok
    a Sárospataki Képtárban:

    Tárlatvezetés egy pohár tokajival
    (19.00, 21.00 és 23.00 órakkor)
    Árnyjáték Domján József
    fametszeteinek felhasználásával

    tervezte: Szentirmai László
    (20.00 és 22.00 órakkor)

    További programok
    a Szent Erzsébet Házban:

    "Gyógynövények és gyógyteák
    Szent Erzsébet Kertjéből"

    teakóstolás
    (19.30, 21.30 perckor)
    "Ostya egykor és ma"
    ostyasütés és kóstolás
    (20.30 és 22.30 perckor)















    Az eseményről készült képek elérhetőek ide kattintva!


    2014. június





    Molnár Irén sárospataki festőművész kiállítása Nagybányán!


    Megnyitó: 2014. június 19-én, csütörtökön 17 óra 30 perckor a nagybányai Teleki Magyar Házban.

    Részletes információk: http://telekihaz.erdely.org/

    A meghívó elérhető ide kattintva!

    Képek a kiállítás megnyitóról!

    A megnyitón készült TV riport megtekintése!


    2014. május





    „Múzeumpedagógia a Sárospataki Képtárban” címmel szakmai napot szervezünk!


    2014. március 31-én, hétfőn 15 órától a Képtárban

    "Az eltelt egy év alatt mind múzeumi, mind pedig pedagógiai szempontból jelentős innovációk valósultak meg a Képtárban. Ennek szakmai tartalmát, a projekt keretei között egy kiadványban kívánjuk közzé tenni a Sárospataki Járás iskolái számára. Ugyanakkor a programba közreműködő pedagógusok, művészek személyesen is szeretnék bemutatni az itt folyó munkát..."

    A meghívó elérhető ide kattintva!
    2014. március





    A Sárospataki Képtár oktatási szerepének bővítése című program záró kiállítása


    Megnyitó: 2014. február 14. 15 óra

    A kiállítás megtekinthető: 2014. február 14-től március 10-ig.

    Képek a programról!





    2014. február





    Domján kiállítás a debreceni Vasutas Művelődési Otthonban


    Az Amerikai Magyar Múzeummal közös szervezés

    2014. január 14 - február 9.

    Képek a kiállítás megnyitóról!












    2014. január