Augusztusban sikeresen lezárult a Sárospataki Képtár „Hagyomány, kreativitás, közösség – Tehetséggondozás Zemplénben” című, a Nemzeti Tehetség Program NTP-Tehetség-25-0269 pályázata keretében megvalósított egész tanéves programja. A kezdeményezés célja az volt, hogy a Zemplénben élő tehetséges gyermekek számára inspiráló, támogató és élményekben gazdag alkotóközeget teremtsen, ahol a művészet, a helyi kulturális örökség és a közösségi élmények egymást erősítve jelennek meg.
A 2025–2026-os tanév során 20 alkalomból álló tehetséggondozó foglalkozássorozat valósult meg. A program középpontjában Tokaj-Hegyalja és Zemplén gazdag kulturális öröksége állt. A résztvevő gyermekek a térség történelméhez, irodalmához, zenéjéhez és néphagyományaihoz kapcsolódó témákat dolgoztak fel. Versek, legendák és mesék adtak inspirációt a képzőművészeti és drámapedagógiai foglalkozásokhoz. Ezekből kiadvány is készült.
A gyerekek rajzokban, festményekben, kollázsokban és térbeli alkotásokban fogalmazták meg gondolataikat, miközben dramatikus játékokkal és közös jelenetekkel is feldolgozták a megismert történeteket. A változatos technikák és módszerek lehetőséget adtak arra, hogy minden résztvevő megtalálja a számára leginkább kifejező alkotói formát. A projekt fontos részei voltak a kirándulások és múzeumlátogatások, amelyek során közvetlen élményeken keresztül ismerhették meg Zemplén kulturális és természeti értékeit.
A programhoz kapcsolódóan Tehetségnap, kiállítások, kirándulások, múzeumlátogatások és a projektet lezáró alkotótábor is megvalósult. Ezek az események minden érdeklődő számára nyitottak voltak, így a tehetséggondozó program nemcsak a résztvevő gyermekeknek, hanem családtagjaiknak és a város közösségének is lehetőséget teremtett a bekapcsolódásra. Az év során közel 100 gyermek, szülő, pedagógus kapcsolódott valamilyen formában a programhoz.
A projekt eredményeként egy olyan közösség formálódott, amelyben a tehetség kibontakozása mellett legalább ilyen fontos szerepet kapott a felfedezés öröme, az alkotás szabadsága, a hagyományok megismerése és az egymásra figyelés. A Sárospataki Képtár programja ismét bizonyította, hogy a művészet kiváló eszköz a fiatalok tehetségének felismerésére és fejlesztésére, miközben erősíti a helyi kulturális értékekhez való kötődést.















